Hírek : Flamini egyre közelebb – Jelentés! |
Flamini egyre közelebb – Jelentés!
fajjardotim 2007.12.21. 18:37
Az Arsenal középpályása Mathieu Flamini Juventusba való ingyen szerződésének lehetősége drámaian növekedett, állítja a Tuttosport.
A francia játékos szerződése az Ágyúsokkal júniusban érvényét veszti és a futballista kijelentette, hogy távozni szeretne, miután elutasította a klub legutóbbi fizetéssel kapcsolatos ajánlatát, mely esetleges elfogadása esetén a középpályás 35.000 fontot keresett volna hetente.
„Januárban bárkivel tárgyalhatok, szóval meglátjuk, hogy mi lesz.”: mondta Flamini néhány nappal ezelőtt.
„Jól érzem itt magam, de majd meglátjuk. Rengeteg mérkőzést fogunk játszani Decemberben, tehát nagyon nehéz lesz az ilyen jellegű dolgokra összpontosítani, hiszen 3 naponta mérkőzést fogunk játszani.”
Az Arsenal menedzsere Arsene Wenger dühös lett a Flaminival és ügynökével folytatott tárgyalás alatt, a mutatott hozzáállásuk miatt, és most úgy tűnik, hogy eme beszélgetéseket a sűrű karácsonyi, és újévi program miatt később fogják folytatni a felek
Ami azt jelenti, hogy január 1.-től Flamini bármely klubbal előszerződést köthet, melynek értelmében a játékos ingyen szerződne majd a „győztes” csapathoz.
Az elmúlt napokban az angol és az olasz sajtó arról számolt be, hogy a Juventus szeretné megszerezni a Marseille-ben nevelkedett labdarúgót.
Nem tűnik valószínűnek, hogy az Arsenal lényegesen magasabb fizetést tartalmazó kontraktust fog majd Flamininek felajánlani, egy, mert az új fizetés felülmúlná a klub többi játékosáét, kettő, mert Wenger Falmini posztján elsősorban a nagy jövő előtt álló Abou Diabyt, valamint a brazil Denilsont részesíti előnyben.
|